Sokan meglepődtek Izrael váratlan és radikális intézkedésén: egy új fejlemény bontakozik ki Gázában.


Vasárnap - hónapok óta először - mintegy száz teherautóból álló, jelentős konvoj érkezett a Gázai övezetbe a Kerem Salom határátkelőn keresztül, hogy eljuttassa a nélkülöző lakosságnak az élelmiszereket, gyógyszereket és egyéb segélyeket.

A segélyek elosztásának nehézségei és a nemzetközi közösség fokozódó nyomása következtében, több mint egy év elteltével, az IDF újra napi tízórás humanitárius szünetet hirdetett a Gázai övezet több területén, beleértve Gáza városát is. Ezen felül, az izraeli légierő a konfliktus kezdete óta először, ejtőernyővel juttatott élelmiszercsomagokat az övezetbe légi úton.

Vasárnap reggel a politikai vezetés utasítására helyreállították az áramszolgáltatást a Gázai övezet déli tengervíz-sótalanító üzemében. Az IDF szerint a létesítmény várhatóan körülbelül kilencszázezer lakos vízellátását biztosítja majd.

Az IDF közlése szerint a humanitárius "taktikai szünet" naponta, helyi idő szerint délelőtt tíz és este nyolc között lesz érvényben, és elsősorban azon térségekben, ahol nem folynak hadműveletek, vagyis főleg al-Mavászíban, Dír al-Baláhban és Gáza városban. A döntés az ENSZ-szel és nemzetközi segélyszervezetekkel végzett egyeztetések nyomán született.

A szünet célja, hogy elősegítse az élelmiszer és a gyógyszer biztonságos eljuttatását a rászoruló civilekhez. Az IDF kijelölt állandó biztonsági folyosókat is, ahol reggel hattól éjjel tizenegyig ahol szabadon mozoghatnak az ENSZ és más humanitárius szervezetek segélykonvojai.

Az izraeli külügyminisztérium szombaton bejelentette, hogy az ENSZ eddig nem tudta hatékonyan eljuttatni a Gázai övezetbe érkező jelentős mennyiségű segélyt. A tárca várakozásai szerint mostantól, késedelmek és kifogások nélkül, sikerülni fog a segélyek szétosztása. Ezen kívül a minisztérium hangsúlyozta, hogy Izrael elutasítja azokat a vádat, miszerint szándékosan éheztetné a gázai lakosságot, és hozzátették, hogy a Hamász propagandacélokra használja a súlyosan alultáplált gyermekekről készült képeket.

Az izraeli politikai vezetők hangsúlyozták, hogy a legfrissebb lépés nem jelenti a hadműveletek leállítását; a harc a terroristák infrastruktúrája ellen továbbra is folytatódik. A héten több mint 250 teherautónyi humanitárius segély érkezett Gázába, és további százak várakoznak az átkelőhelyeken. Emellett újabb segélykonvojok is elindultak, például Jordániából, ahol hatvan teherautót indítottak útnak, miután Izrael hozzájárult ahhoz, hogy a segélyek nemzetközi szervezeteken keresztül jussanak el az övezetbe.

Az iszlamista Hamász által vezetett gázai egészségügyi minisztérium legújabb jelentése szerint újabb öt alultápláltsággal kapcsolatos halálesetet regisztráltak. A hivatalos statisztikák alapján eddig összesen 127 ember, köztük nyolcvanöt gyermek, vesztette életét éhség következtében az övezetben.

Related posts