Sahin-Tóth Sára: Kifordult bél, virágok A versekben megjelenő képek és érzelmek szövevényes világot tárnak elénk, ahol a természeti elemek és az emberi lélek összefonódik. A "kifordult bél" mint metafora a belső vívódásokat, a rejtett félelmeket és vágya

Tom Lehrer a műsorban elhagzott kabaré-dalában a vasárnapi galambmérgező parki séták sötét dekadens vidámságáról énekel

A fenti hangsáv lejátszására kattintva hallgathatják meg a szövegrészletet, amely szöveges formában is elérhető lentebb. A műsorban elhangzott további írások közül már korábban is felfedezhették Paul Celan Halálfúgáját, amelyet Göndör László adott elő, valamint Vados Anna Szerda reggel című versét Zilahy Anna tolmácsolásában. Emellett Szőcs Petra Labodát Róza című költeményét is hallhatják, és ne feledkezzünk meg a norvég leszbikus író, Guro Sibeko regényrészletéről, amit Pálos Hanna olvasott fel. Maja Solar Sylvia Bataille, valamint A fiúm, a kenyérpirító és más verseit Pertics Villő, a szolnoki Szigligeti Színház művésze adta elő.

Hajnali órákban indultam haza. A sínek mellett egy fagyott, kócos kutya heverészett, míg a gangomon negyvenhárom éves nők szívtak a hasisból. Az álom messzire elkerült. Nem tudok élni a börtöneim nélkül, muszáj megőriznem a ketreceimet. A párnámra támaszkodva éreztem, ahogy ragadós hajamból a füstszag árad, és úgy döntöttem, itt maradok a szobában, mert ha elmegyek, elveszítem a szemem világát. Fel akarok öltözni, gyorsan szeretném magamra venni a frissen mosott ruháimat, kihajtogatni őket a bonanza szekrény mélyéről, kicsomagolni a tulipánillatú ingeimet és a dohányos atlétáimat, hogy végre a fehér bőrömön érezhessem őket.

Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, sivár helyeken bolyong, nyugtot keres, de nem talál. Akkor azt mondja: visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. Amikor odaér, üresen találja, kisöpörve és felékesítve. Erre lemegy, maga mellé vesz másik hét lelket, magánál gonoszabbakat; bemennek és ott laknak. Annak az embernek az állapota rosszabb lesz az előzőnél. Így aludtam el, de gyorsan felkeltem, megnéztem a szekér szinonimáit, megrekedt magában a szusz, elkallódtam benne, kimentem a kert végébe és unalomig mertem magam meggyel. Golyóálló rosszkedvemben ült a délután.

Megfeledkeztem az egész hülyeségről, amire elkezdődött.

Vadeper, madárberkenye és mogyoró árnyékában húzódtam meg, és hunyorogva figyeltem, ahogy a Nap lassan a tó víztükre felett alámerül. A hátam mögött a sűrű fűből egy ferences szerzetes lépett elő, és halk, de határozott hangon kérte tőlem, hogy oltsam el a cigarettámat, majd csendben távozott. Próbálkoztam a bennem élő halottal való barátkozással, igyekeztem megszeretni őt, hiszen úgy tűnt, hogy minden egyes pillanattal egyre távolabb kerülök a bennem élő élőtől, akit egyre inkább elnyel a múlt. Olyan ez, mint a hazamenés gondolata, amikor eszembe jut, hogy hazafelé kellene indulnom; tudom, hogy valószínűtlen, hogy elérjem a célom, míg amikor egyre kevésbé foglalkozom ezzel a gondolattal, akkor annál inkább valóságosnak tűnik, hogy végül mégis hazaérek.

Tizenkilenc napja tervezem, hogy végre rendbe hozom a szemüvegemet.