A hatóságok nem faggatják, hogy F. János esetleg fenyegetés hatására ismerte-e be Till Tamás meggyilkolását.
Nem vizsgálják a hatóságok, hogy kényszerítés hatására vallotta be Till Tamás meggyilkolását F. János, írja a 24.hu. A lap megkeresésére a Központi Főügyészség közölte, hogy
A Központi Nyomozó Főügyészséghez és az általa felügyelt regionális nyomozó ügyészségekhez az ügy kapcsán nem érkezett bejelentés. A nyomozó főügyészség hivatalból nem indított vizsgálatot, kizárólag a sajtóban megjelent információkra támaszkodva.
Hódos Attila, F. János védője a letartóztatást követően nyilatkozta azt, hogy védencét megfenyegették kihallgatása előtt.
Azt állította, hogy a kihallgatásával kapcsolatban az eljáró hatóságokkal fenyegetőztek, miszerint ha nem ismeri el a bűnösségét, akkor előránthatnak a múltjából olyan titkokat, amelyekkel tönkretehetik a családi életét, valamint ártanak neki és a vállalkozásának is.
F. János letartóztatásáról szombat délelőtt döntött a Kecskeméti Járásbíróság, figyelembe véve a szökés és elrejtőzés kockázatát. A férfi most már tagadja Till Tamás 2000-es meggyilkolását, holott néhány nappal ezelőtt, tanúként való kihallgatásakor még beismerte a bűncselekményt a rendőrség előtt.
F. János büntethetőségének kérdésében komoly vita alakult ki az elmúlt napokban. A rendőrség szerint a férfi tette elévült, mert 16 évesen, több, mint 15 éve követte el a bűncselekményt, az ügyészség szerint viszont nem, mert nem az életkor számít, hanem a tett. A jogi vitát a vádemelés után az ügyben eljáró bíró dönti majd el.
Az elévüléssel kapcsolatos vita a Fideszt is nehéz helyzetbe hozta, az okokról ebben a cikkben írtunk bővebben.