Fedezd fel velünk a Maros-parti strand rejtélyét! Egy igazán különleges felfedezést tettünk, ami garantáltan meglep majd! - Galéria a részletekről!

Az ártéri erdő árnyas fái közt, az üdülőövezeten keresztül vezet az út Makó kedvelt folyóparti pihenőhelyére. Hétvégén általában itt is tömeg van, éppen ezért egy átlagos hétköznapon néztük meg, milyen a Maros-parti strand.
Makót gyakran emlegetik úgy, mint Maros-parti város. A folyóban, mint korábban a helyi fürdőkultúrát megidéző kötet nyomán megírtuk, évszázadok óta fürdenek a helybeliek. Az első fürdőházakat egyébként nem a mostani, lúdvári területen, hanem a híd lábánál létesítették. A Maros-parti strand 1877 óta működik jelenlegi helyén, és már akkoriban is népszerű volt: feljegyezték, hogy a legszebb nyári napokon akár 1300-an is lehettek itt. Országos hírűvé persze csak jóval később vált, azt követően, hogy tudományosan is igazolták az itteni iszap gyógyhatását. Az üdülőövezetről pedig, ahol egyre több a szépen felújított nyaraló és néhány apartman is akad, azt érdemes tudni, hogy az 1960-as, 70-es években alakult ki és becslések szerint nagyjából 250 üdülőtelek található itt - némelyik még mindig üres.
A Maros-parti strand hangulatos
Maga az ingyenesen látogatható strand pedig ottjártunkkor meghitt, barátságos képet mutatott. Hétköznap persze nyilván eleve kevesebben vannak itt, ugyanakkor ilyenkor éppen ezért kényelmesen el lehet férni és mód nyílik a csöndes pihenésre, szemlélődésre is. A fövennyel szemben lévő panoráma például ecsetre kívánkozó: a túlpartot dús erdő nőtte be. A folyó vízszintje nagyon alacsony volt, néhol a bójákig is bokáig lehet benne gázolni. Talán ezért sem tűnt hidegnek. Érdekes, hogy nyár derekán általában kialakul itt egy vagy több sziget, ami külön szórakozási lehetőség. Most is van.
A strand területén egyébként kalandpark és büfé ugyancsak működik. Aki jön, akár egy egész napot is eltölthet itt.