Nem tűnt el, de most újraélesztik az SRT műhelyt!


Tim Kuniskis, aki a Stellantis konszernen belül több márkát is irányított, 2024 decemberétől a Ram haszonjármű-márkát vezeti, és mostantól az észak-amerikai brandekért is ő felel, beleértve azok marketingjét. Az első lépései között bejelentette, hogy a SRT műhely újraéled, amely az utóbbi időszakban gyakorlatilag tetszhalott állapotban volt. Noha a Durango SRT még elérhető volt, a háttérben már megszüntették a specializált szervezeti egységet.

A Street and Racing Technology (SRT) feladata a nagy teljesítményű modellek innovatív fejlesztése lesz a Chrysler, Dodge, Jeep és Ram márkák számára. Ehhez egy külön mérnökcsapatot alakítanak ki a fejlesztőközponton belül. A cél az, hogy lehetőség szerint visszahívják azokat a szakembereket, akik a korábbi SRT műhely bezárása után más pozíciókba kerültek a cégen belül, de az új, friss ötletekkel rendelkező fiatal mérnökök véleményére is számítanak. Az utcai autók mellett az SRT felelős lesz az észak-amerikai motorsport tevékenységekért is, így várható a Ram márka visszatérése a Nascar versenysorozatba.

Related posts