Jelentős leállás várható az egyik hazai banknál, amely miatt az ügyfelek nem tudnak majd utalásokat teljesíteni.

Szeptemberben az egyik jelentős banknál technikai leállás várható, így érdemes előre tervezni és időben rendezni az ügyfélszolgálati ügyeinket.
A lakosság már megszokhatta, hogy bizonyos időközönként a bankok karbantartási munkálatokat végeznek. Ez pedig azzal jár, hogy ilyenkor a szolgáltatásokat csak korlátozottan lehet igénybe venni. Szerencsére a bankok mindig még időben tájékoztatják az ügyfeleket, így mindenki fel tud készülni. Most az Erste Bank tett bejelentést arról, hogy szeptemberben közepén nem minden szolgáltatást, áll a bank honlapján.
Szeptember 19-én este 10 órától kezdődően, az Erste Bank rendszereiben előre ütemezett informatikai karbantartás miatt részleges szolgáltatáskimaradásra lehet számítani, egészen szeptember 20-án délig. A bank hivatalos közleménye szerint ez a leállás számos ügyfelet érinthet, mivel az online banki szolgáltatások jelentős része ideiglenesen nem lesz elérhető. Kérjük, hogy az ügyfelek tervezzék meg pénzügyeiket ennek tükrében!
A leállás hivatalosan bankszünnapnak számít, még ha nem is terjed ki egész napra. Ezt a pénzintézet a hatályos jogszabályokra (2013. évi CCXXXVII. törvény 286. §) hivatkozva jelentette be. A bank a jogszabályi kötelezettségeinek megfelelően legalább 30 nappal a tervezett karbantartás előtt értesítette ügyfeleit. Az Erste Bank kéri ügyfeleit, hogy időben, a karbantartás előtt vagy után intézzék el utalásaikat és online ügyeiket, hogy elkerüljék a kellemetlenségeket.