A különleges magyar páncélos igazi multifunkciós csodafegyvernek ígérkezett, ám végül sajnos egy komoly csalódás lett a sorsa.

A második világháborús magyar páncélosokkal foglalkozó cikksorozatunk korábbi részeiből már kiderült, hogy a Királyi Honvédség a háború nagy részében kóros problémával küzdött: a Toldi harckocsi és a Csaba páncélautó sosem más páncélosok elleni harcra lett tervezve, a Turán közepes tank pedig nem kapott olyan fegyverzetet, ami a modern szovjet tankokat legyűrte volna. Az űrt egy furcsa konstrukciónak kellett volna betöltenie, de a Nimród végül nem állta meg a helyét páncélvadászként.

Első lépésként fontos kiemelni, hogy még a honvédség korabeli terminológiája sem ad egyértelmű választ arra, hogy pontosan mit is jelent a Nimród. Alapvetően önjáró légvédelmi lövegként van definiálva, de a forgó tornyának köszönhetően harckocsiként is emlegették. Magyarország különleges célokra szánt ezt a járművet, amely végül páncélvadászként vált volna hasznossá, de azóta ez a feladatkör eltűnt.

A páncélvadászok mint haditechnikai eszközök rendkívül izgalmas és sokszínű fogalomnak számítanak. A második világháború végével a páncélvadász járművek fénykora hirtelen véget ért, ami különös ellentmondásosságot kölcsönöz ennek a kategóriának. Két eltérő megközelítés is létezik arra vonatkozóan, hogy mitől válik egy páncélvadász igazán hatékonnyá, ami tovább gazdagítja a téma iránti érdeklődést és a haditechnikai diskurzusokat.

Míg a harckocsik lényegében sokoldalú haditechnikai eszközök, addig...

a páncélvadászok rendeltetése elég egyszerű: tankokat kell kilőniük.

A helyzet bonyolultságát fokozza, hogy a háború európai színpadán részt vevő nagyhatalmak eltérő megközelítéseket alkalmaztak a fegyverek terén. Németország kezdetben az elavult korai Panzer harckocsikra szerelt hosszú csövű, nagy átütőerejű lövegeket alkalmazott, eltávolítva a forgatható tornyokat. Ahogy a technológia fejlődött, egyre masszívabb páncélzattal látták el saját vadászpáncélosaikat. Ezzel szemben a szovjetek a lapos formájú, nagy tűzerejű és vastag páncélzatú járművek mellett tették le a voksukat. Az keleti fronton pedig külön érdekesség volt, hogy a harcoló felek gyakran páncélvadászként használták az önjáró lövegeket, amelyeket tüzérségi támogatás céljára fejlesztettek ki.

Az Egyesült Államok ezzel szemben egy olyan járművet képzelt el, amely könnyen páncélozott, mozgékony, és forgatható toronnyal rendelkezik, így a tökéletes páncélvadász megvalósulhatott. Ez a jármű nem csupán rejtőzködő képességével és páncélzatával sokkolta az ellenfelet, hanem a kiemelkedő mobilitásával is. Magyarország pedig ebben a helyzetben mintha két szék között a földre ült volna, nem tudva, merre is forduljon.

A Királyi Honvédség dicséretesen gyorsan munkához látott, hogy üzembe helyezze saját páncélvadászát. Az első sorozatgyártott magyar harckocsi, a 38M Toldi, a svéd L-60-as könnyűtank átalakított verziója volt, míg a hadrendbe állított 40M Nimród, szintén az L-60-as alapjaira épült, azonban egy jelentős módosítással készült.

Az L-62 eredetileg önálló működésű légvédelmi tűzfegyverként lett megtervezve.

A hazai tesztelési folyamatok során a szakértők úgy döntöttek, hogy a 40 mm-es Bofors gépágyú megfelelő tűzerőt biztosít a korabeli harckocsik megsemmisítéséhez. Ezen kívül a fegyver licencét már magyar kézben tartották, ami lehetővé tette, hogy a légvédelmi célokra szánt svéd páncélos váratlanul tankvadász szerepbe lépjen.

Az L-62, más néven Nimród, tervezése során jelentős eltérések mutatkoztak az alapjául szolgáló könnyűtankokhoz képest, köszönhetően a különböző funkcióknak. A lánctalp átalakítása mellett a jármű új, nyitott tetejű tornyot kapott, amely lehetővé tette a repülőgépek hatékonyabb megfigyelését. Ez a konstrukció nemcsak a célpontok jobb észlelését segítette, hanem a 40 mm-es, sorozatlövésre képes Bofors gépágyú számára is előnyös volt, hiszen a fegyver több irányba – szinte függőlegesen is – elmozdítható volt, köszönhetően a négy lőszeres, gyorsan cserélhető töltőléceknek. A torony mérete is növekedett, mivel a fegyver kezelőszemélyzete négy főből állt, akik mellett a páncéltestben egy vezető és egy parancsnok dolgozott, így biztosítva a jármű hatékony működését.

A Nimród modellje az L-62-höz viszonyítva egy jelentős méretű toronnyal bővült, amelynek frontpáncélzatát is megerősítették. Első pillantásra ez a módosítás kifejezetten előnyösnak tűnik, ám ugyanakkor felvet néhány kérdést is.

a 155 lóerős motor, amit eredetileg egy alig hét tonnás tankhoz készült, most egy bő tíz tonnás monstrum alatt nyögött,

így a 40M 45-50 km/h-s végsebességgel, és a Toldinál jóval gyengébb terepjáró képességgel rendelkezett. Az új torony gyártása ráadásul aránylag bonyolult volt, sok gondot okozott a MÁVAG mérnökeinek.

A gyalogság elleni védelem szempontjából a Nimród nem rendelkezett komoly fegyverzettel. Amennyiben a páncéloshoz közel merészkedett a gyalogság, a legénység csupán saját maroklőfegyvereikre, valamint egyetlen Király-géppisztolyra támaszkodhatott, miközben a nyitott lövegtornyon keresztül próbáltak célozni.

A háború során szerzett tapasztalatok kettős képet festettek a 40M Nimród járműről. Önjáró légvédelmi lövegként a harcok végén is kiemelkedően teljesített, hiszen a Bofors gépágyú képes volt még a legendásan jól páncélozott orosz Iljusi-2-es csatarepülőket és a közepes magasságban repülő bombázókat is hatékonyan megsemmisíteni. Páncélvadászként viszont a Nimród teljesítménye már jóval visszafogottabb volt: a 40 milliméteres löveg megbízhatóan csak az orosz könnyűtankokat tudta kilőni. Az 1943-ban bevezetett új páncéltörő lőszer, amely elvileg oldalról és hátulról még egy T-34-est is megsemmisíthetett volna, sajnos csak korlátozott mennyiségben került a harcoló egységekhez. Ráadásul a jármű felépítménye meglehetősen magas volt, ami hátrányos helyzetbe hozta a harcok során.

a magyar tankvadász hatalmas, gyengén páncélozott célpontot nyújtott az ellenségnek.

A honvédség tervezte egy, a Nimród alapján készülő "igazi" páncélvadász, a 80 mm-es ágyúval felszerelt Szebenyi rendszeresítését, de a jármű csak tervrajzon létezett. A 40M egy teljesen más rendeltetésű jármű alapjául is szolgált volna: a 43M Lehel páncélozott szállító harcjárműről lekerült a Nimród hatalmas tornya, a küzdőteret kibővítették, így katonák (elsősorban utászok) vagy sebesültek szállítására alkalmas lett volna, a nyersanyaghiány miatt a honvédség nem akart már meglévő Nimródokat átalakítani, így az egyébként jó járműnek ígérkező Lehelből mindössze egyetlen prototípus készült.