Mérgező lehet a hármas barátság? Határozottan! - Coloré
A hármas barátság kívülről idillinek tűnhet - de belül gyakran rejt versengést, kizárást és csendes fájdalmakat. Egy személyes írás arról, hogyan válik a bensőséges trió sokszor érzelmi játszmák színterévé - és miért lehet bátorság kilépni belőle.
Első pillantásra talán ártatlan és irigylésre méltó lehet, ha valaki nem csupán egy, hanem két közeli barátra is szert tesz - egy stabil, bensőséges "trió" látszólag ideális helyzetet teremt. Közös programok, belsős poénok és erős szövetség fűszerezi a kapcsolatokat. Azonban a valóság gyakran egészen más képet fest. A hármas barátság ugyanis sok esetben nem csupán bonyolult, hanem kifejezetten mérgező is válhat - főleg akkor, ha az érzelmi dinamika felborul, és megjelennek a versengés, a kizárás, a féltékenység vagy a manipuláció árnyai.
A barátság - számomra legalábbis - mindig is egy nagyon mély, bizalmon és elfogadáson alapuló kapcsolat volt. Olyan tér, ahol nem kell szerepet játszani, ahol lehetek esendő, csendes, sőt néha kifejezetten fura is. Ezt a fajta intimitást nehéz egyszerre két emberrel megélni úgy, hogy mindenki ugyanolyan biztonságban érezze magát. Én is többször voltam már része "triónak", és az esetek többségében valaki mindig picit kívül maradt. Vagy épp én voltam az a valaki.
A legnehezebb az egész helyzetben az volt, hogy amikor úgy éreztem, hogy a harmadik kerékként vagyok jelen, nem voltam biztos abban, hogy szabad-e megosztanom az érzéseimet. Vajon érvényesek a bennem dúló gondolatok, vagy csupán "túlérzékeny" vagyok? Azt hiszem, sokan megélik ezt a dilemmát. Gyakran előfordul triókban, hogy két ember között erősebb a kapcsolat, még ha csak átmenetileg is, míg a harmadik fél ezt fájdalmasan észleli. Ilyenkor nem kerekednek ki nyílt konfliktusok, hanem inkább passzív agresszió, elhallgatás és háttérbe szorítás kezdődik, ami alattomosan, de annál biztosabban rombolja a dinamikát.
A dinamikának van egy másik, árnyékos oldala is: a szégyen érzése. Amikor újra és újra azt tapasztalod, hogy nem hívtak el egy eseményre, hogy ismét csak ketten osztották meg egymással az érzéseiket, vagy éppen nélküled nevettek valamin - és ahelyett, hogy dühöt éreznél, inkább az fogalmazódik meg benned: "Biztosan velem van a probléma." Ez a csendes, belső önostorozás rendkívül káros, és úgy vélem, hogy sok hármas barátság nem a nyílt viták, hanem ezek a kimondatlan, lassan gyökeret verő sebek miatt ér véget.
Lehetséges, de csak abban az esetben, ha minden érintett fél tudatos, érett és nyitott a kommunikációra. Az utóbbi időszakban kezdtem elveszíteni a hitemet a hármas barátságokban, mint ahogy régen tettem. A tapasztalataim arra tanítottak, hogy ha egy barátságban folyamatosan kényelmetlenül érzem magam, és túl gyakran érzem, hogy kívül vagyok a dinamika középpontjából, akkor talán nem az a közeg az én helyem – még akkor is, ha mindkét fél külön-külön nagyon fontos számomra.
A barátság egy igazi kincs, de csak akkor válik azzá, ha biztonságot, elfogadást és őszinte kommunikációt hordoz magában. A hármas barátság sok esetben inkább megpróbáltatásokat hoz, mintsem megerősítést. Ha pedig valaki úgy érzi, hogy a kapcsolat inkább fájdalmat okoz, mint örömet, akkor nem gyengeség kilépni belőle – hanem valódi bátorság.
Mert nem minden kapcsolatban kell hárman lenni - néha a kétoldalú kötelék az, ami igazán őszinte és gyógyító.
