Mennyi időre zárhatják rács mögé Diddy-t?


Megszületett a döntés, de a rapper büntetése még mindig bizonytalan: vajon hány évet vagy hónapot szabnak majd ki rá?

2024 szeptemberében tartóztatták le Sean "Diddy" Combs rappert, akit azzal vádoltak, hogy 2008 óta bűnszervezetet működtetett. Az ügyészek szerint a rapper bedrogozta és erőszakkal arra kényszerítette a nőket, hogy "szexuális vágyait teljesítsék". Az elmúlt években több nő is feljelentést tett Diddy ellen.

A nyolchetes tárgyalást követően Sean Combs végül...

Bűnösnek találták prostitúció céljából elkövetett emberkereskedelem vádjában, amit államhatárokon átívelve valósított meg azzal a két férfi escorttal kapcsolatban, akiket azért bérelt fel, hogy volt barátnőjével, Casandra "Cassie" Venturával és egy másik exével szexeljenek kábítószeres befolyás alatt. Nem találták ugyanakkor bűnösnek a zsarolás és szexkereskedelem vádjában.

Ha az összes vádpontban, vagy akár néhány a súlyosabbak közül is elítélték volna, Combs akár életfogytiglani börtönbüntetésre is számíthatott volna. A két prostitúciós vádpont alapján hozott ítélet következtében még mindig lehet, hogy egy időre rács mögé kerül, de a legrosszabb forgatókönyvet egyértelműen sikerült elkerülnie.

A Mann-törvény megsértése esetén a következmények igencsak súlyosak, hiszen minden egyes eset 10 évig terjedő börtönbüntetést vonhat maga után. Ez alapján Combs esetében elméletileg maximum 20 év börtönnel kellene számolnia. Azonban figyelembe kell venni, hogy a rapper büntetlen előéletű, ami azt jelenti, hogy valószínűleg enyhébb büntetési tételre számíthat.

Az ítélethirdetés után Combs védői egy levelet juttattak el a bírósághoz, amelyben a büntetés mértékét 21-27 hónapra becsülték. Marc Agnifilo, a védelmet vezető ügyvéd, hangsúlyozta, hogy érvelésük középpontjában az áll, miszerint Combs "jogosult" a kedvezőbb ítéletre, hiszen nem egy "strici", aki a prostitúcióból szerzett jövedelmet.

Alyse Adamson, a Columbia körzet korábbi helyettes államügyésze úgy véli, hogy "Ez egy jelentős győzelem Combs számára. Mivel nincs büntetett előélete, valószínű, hogy nem kap 10 évet." Ezzel szemben Neama Rahmani, egy másik volt szövetségi ügyész, arra számít, hogy a zenész büntetése 15 és 21 hónap között alakulhat.

Related posts