Elhunyt Szuzuki Oszamu, a Suzuki egykori elnök-vezérigazgatója - JÁRMŰIPAR.HU


A Suzuki halála mögött limfóma állt, ahogy azt a cég hivatalos közleménye is megerősítette. Felesége nagyapja által alapított Suzuki vállalatnál 1958-ban kezdte meg pályafutását, és az évek során a ranglétrán felfelé haladva húsz év elteltével elnök-vezérigazgatói posztot töltött be. Több mint négy évtizeden át irányította a Suzuki Motors autógyár működését, majd 2021 után főtanácsadóként folytatta munkáját a cégnél.

Szuzuki Oszamu vezetése alatt jött létre az esztergomi Suzuki-gyár, amely 1993-ban kezdte meg működését.

A Magyar Suzuki Zrt. halálhírrel kapcsolatos közleménye hangsúlyozza, hogy Szuzuki Oszamu kulcsfontosságú szereplője volt a japán és magyar kapcsolatok megerősítésének. Munkássága révén Magyarország nemcsak a Suzuki európai gyártási központjává alakult, hanem a hazai autóipar egyik vezető szereplőjévé is emelkedett.

Related posts