Kettős tragédia rázta meg Kéménd községét. A körülmények és az indítékok egyelőre rejtélyesek maradnak. | ma7.sk


A Párkány közelében található Kéménden vasárnap két, életjelet nem adó személyt fedeztek fel egy családi házban. A helyszíni vizsgálatot végző orvos megállapította, hogy nem történt idegenkezűség, és elrendelte, hogy a két elhunytat a jogszabályoknak megfelelően, a megadott határidőn belül temessék el - olvasható a Nyitrai Rendőrség Regionális Igazgatóságának tájékoztatójában.

Grman József, Kéménd polgármestere az eset kapcsán elárulta, hogy a tragikus esemény felfedezésére a férfi testvére bukkant rá. Az orvosi vizsgálat eredményei szerint az 54 éves nő pénteken távozott az élők sorából, holttestét az ágyban találták meg, míg 64 éves párja szombaton, a konyhában feküdt élettelenül.

A polgármester említette, hogy az asszony nehezen mozgott, és ritkán hagyta el a lakását, viszont a férjét még pénteken látták vásárolni. Az ügyben a rendőrség és a nyomozóhatóság is megkezdte a vizsgálódást. "A férfi holttestét tegnap átszállították Újvárba, ahol a hamvasztás előkészítése zajlik, ám a legfrissebb információk szerint a hatóság mindkét esetben boncolást rendelt el" - tájékoztatott Kéménd polgármestere.

Related posts