Új korszak hajnalán? Trump bejelentette a 500 milliárd dolláros mesterséges intelligencia-beruházást!
Figyelem! Ma éjfélkor zárul a határidő! Ne hagyja ki a lehetőséget, hogy előfizessen a Hetekre, és részt vegyen a több mint 100 fantasztikus nyeremény sorsolásán! További információkért látogasson el a hetek.hu/elofizetes oldalra!
Az elnök a Fehér Ház falai között bejelentette, hogy az Egyesült Államokban nagyszabású adatközpontok létesülnek, amelyek célja a mesterséges intelligencia zavartalan működésének elősegítése.
A fejlesztések teljes költségvetése 500 milliárd dollár lesz hivatali négy éve alatt
- jelentette ki Donald Trump, és hozzátette, hogy a teljes program megvalósulásával munkahelyek ezrei jönnek majd létre amerikaiak számára.
A hétfőn hivatalba lépett új elnök 100 milliárd dolláros keretet különített el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos infrastrukturális fejlesztések bővítésére. A bejelentés során az is nyilvánosságra került, hogy az első adatközpont Texas államban fogja megkezdeni működését.
Az informatikai infrastruktúrafejlesztésről szóló bejelentésen megjelentek a technológiai fejlődés új és eddiginél is nagyobb hatású fejezetének tartott mesterséges intelligencia fejlesztésében is fontos szerepet betöltő vállalkozások irányítói, így Sam Altman, az OpenAI elnök-vezérigazgatója, Larry Ellison, az Oracle elnök-vezérigazgatója, valamint Masayoshi Son, a SoftBank elnök-vezérigazgatója.
Donald Trump a fehér házi eseményen újságírók kérdéseire válaszolva közölte azt is, hogy február 1-től általános 10 százalékos vámtételt tervez bevezetni minden Kínából érkező termékre.
Hétfőn, amint hivatalba lépett, az elnök újságírók kérdéseire reagálva kifejezte szándékát, hogy februártól Kanada és Mexikó vonatkozásában bevezeti a korábban kilátásba helyezett 25%-os különvámot. E lépést azzal indokolta, hogy az Egyesült Államokkal szárazföldi határral rendelkező két ország nem tesz eleget az illegális határátlépések megakadályozásáért tett kötelezettségeinek.
Hozzátette, hogy a vámokat más nemzetekkel szemben a nyomásgyakorlás egyik módszereként kívánja felhasználni a tárgyalások során.