Bár a játékosok fölényesen uralták a pályát és még emberelőnyben is játszottak, a FK Csíkszereda nem tudott betalálni a Farul ellen. | Székely Sport

A Burus Csaba Sportparkban rendezett vasárnapi összecsapáson a vendégek kezdtek lendületesebben, az első percekben a csíkiak többnyire védekezni kényszerültek, ritkán jutottak el a Farul kapujáig. A félidő közepére azonban kiegyenlítődött a játék képe, és a helyzetek is inkább a piros-feketék előtt adódtak.
A mérkőzés egyetlen komoly vendéglehetősége a 10. percben alakult ki, amikor Balog Boglárka hibázott egy hazaadást követően: elvétette a labdát, de a hazai védelem végül nagy nehezen tisztázni tudott.
A második játékrészben a veszélyesebb helyzeteket továbbra is a Csíkszereda dolgozta ki.
A 65. percben Chiper megkapta második sárga lapját, így emberelőnybe kerültek a hazaiak, akik ezt követően teljesen beszorították a Farult a saját térfelére.
A hajrában hatalmas nyomást helyeztek a vendégekre, de a kapusuk mindent védett. A csereként beállt Feketevízi lövését a léc alól piszkálta ki, majd a szögletből érkező beadás után Antal Anita fölé lőtt.
A csíki csapatnak sajnos nem sikerült betalálnia, így a gól nélküli döntetlennel továbbra is az élen maradtak a női Szuperliga tabelláján.
A mérkőzést követően Szeitl Szilvia elégedettséggel, ugyanakkor egyfajta hiányérzettel osztotta meg gondolatait. Hangsúlyozta, hogy a csapat végre megmutatta azt a mentalitást, amelyet már hetek óta várt.
"Le kalappal a lányok előtt, mert az a hozzáállás, amit most már hetek óta várok tőlük, végre megérkezett. Egy dolog hiányzott, a gól. Ennyi. Minden más téren csillagos ötösre vizsgáztak" - fogalmazott a vezetőedző.
A kiállításról is elmondta véleményét, szerinte Chiper piros lapjának korábban kellett volna érkeznie. "A piros lapot körülbelül húsz perccel hamarabb kellett volna megkapja, mert többször szabálytalankodott és nem állították ki".
Szeitl Szilvia meggyőződése, hogy erre a sikerre alapozva érdemes tovább lépni a következő lépésekben.
Zárásként hangsúlyozta, hogy a helyzetkihasználás továbbra is kulcskérdés: "A szerencsében nem hiszek, csak a kemény munkában" - tette hozzá.