Halley üstökösétől a maja civilizációig: a történelem végtelen világvége-jóslatai A világvége-elméletek és jóslatok szövevényes hálója már évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget. A csillagászati eseményektől kezdve a mitológiai hiedelmekig, a történ
Westeros sárkányainak walesi ősei, avagy mi köze a Targaryeneknek a Tudorokhoz?
Az apokaliptikus gondolkodás már az ókori civilizációkban is mélyen gyökerezett. Róma lakói például egy különös aggodalommal figyelték az idő múlását, hiszen hitték, hogy az Örök Város alapítását követően 120 év elteltével elérkezik a végítélet, és otthonuk végleg el fog tűnni. Ez a félelem nemcsak a mindennapjaikra, hanem a kultúrájukra és a vallásukra is erőteljes hatással volt, tükrözve a múlt és a jövő közötti feszültséget.
Egy legenda szerint Romulus egy napon 12 sast látott, a misztikus szám Róma korára utalt, egy sas pedig tíz évet jelentett. A római naptár az alapítás évével, tehát Kr. e. 753-mal kezdődött, így a vízió Kr. e. 634-ben vált volna valóra.
A Kr. u. 4. században, Tours városának püspöke, Szent Márton, aki a keresztény hagyományban jelentős szerepet játszott, 375 körül írt egy értekezést, amelyben kifejtette, hogy megítélése szerint a világ el fog pusztulni, mielőtt elérkezne a 400. év. E megállapításával nem csupán a jövőbeli események iránti aggodalmát fejezte ki, hanem a korabeli hiedelmek és várakozások tükröződtek benne.
Franciaország védőszentje, aki Kr. u. 397-ben távozott az élők sorából, úgy vélekedett, hogy "nincs kétség afelől, hogy az Antikrisztus már megjelent a világban." A középkor kezdetén pedig hárman is előrejeleztek, hogy Jézus Krisztus második eljövetelére 500 körül kell számítania az emberiségnek.
A Kr. u. 160 és 240 közötti időszakban élt Sextus Julius Africanus úgy vélekedett, hogy a világ teremtése óta a 6000. évben ér véget az időszámítás. Elképzelése szerint Ádám születése és Krisztus feltámadása között 5531 év telt el, ezért a második eljövetel legkésőbb az 5. század végére várható. Ezt a nézetet a harmadik századi római teológusok, például Hippolytus és Irenaeus, a Lugdunum püspöke is támogatta, megerősítve Africanus számításait.
A következő évszázadok során számos jövendölés formálta a világvégéről alkotott képet, ám a középkor embereinek többsége abban a hitben élt, hogy az első millennium küszöbén elkerülhetetlenül bekövetkezik az apokalipszis. Ezt a várakozást megerősítette II. Szilveszter pápa is, aki Szent Istvánnak koronát küldött, de számos más teológus is osztotta ezt a nézetet.
Már az előző évben is feszültségek robbantak ki az apokaliptikus félelmekkel küzdő Európában, ahol sokan a vallási megújulás hajnalát látták ezen események mögött. Sokan vagyonukat adományozták, böjtbe kezdtek, szegényeket támogattak, zarándoklatokat tettek, miközben a börtönök is kiürültek, mintha a remény és az újjászületés szelleme szabadította volna fel az embereket.
Bár az ezredfordulón nem zajlott le semmiféle jelentős esemény, a vallási lelkesedés továbbra is töretlen maradt. A teológusok ügyesen áthelyezték a figyelmet, és 1033-ra tűzték ki Jézus halálának és feltámadásának ezredik évfordulóját, így fenntartva a hívők spirituális izgalmát és várakozását.
Az első csillagászati világvége-jövendölések között említést nyer 1186. szeptember 15., amikor is a hívők azt állították, hogy a Föld elkerülhetetlen végzete megérkezik. Ekkor a hét ismert égitest – a Nap, a Hold, valamint a Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz – egy különleges, 10 fokon belüli együttállásban helyezkedik el, ami a korabeli asztrológusok szerint egy sorsfordító eseményt jelzett.
Toledói János szerint ekkor az emberiség nagy része elpusztul, és csupán néhányan fogják túlélni a baljóslatú napot. A vallási ellentétek is nyomot hagytak a jóslatokban: az 1216-ban elhunyt III. Ince pápa a világvégét 1284-re jövendölte, az iszlám felemelkedésének igen szimbolikus 666. évfordulójára.
Mikor 1347-ben kitört a kontinensen a nagy pestisjárvány, a néhány éven belül a lakosainak 40 százalékát elveszítő Európa joggal hihette, hogy hamarosan meglátja az apokalipszis négy lovasának égi vágtáját.