A zene ritmusára az agyunk rendkívül érdekes módon reagál, hiszen a dallamok és ütemek hallgatása nem csupán szórakoztató élmény, hanem mély hatással van a mentális működésünkre is. Amikor zenét hallgatunk, agyunk különböző területei aktiválódnak, amelyek

Az ELTE tudósai felfedezték, hogy miért nem mindenki képes a zene ritmusának pontos követésére.

Az emberi agy és a zene ritmusának összetett kapcsolata már hosszú ideje izgalmas kérdéseket vet fel a tudományos közösségben. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) kutatói legújabb tanulmányukban arra keresték a választ, hogy mi segíti az embereket abban, hogy harmonikusan követhessék a ritmust, legyen szó zenélésről vagy táncról.

Az ELTE legfrissebb közleménye alapján ahhoz, hogy a zenével harmonikusan együtt mozoghassunk, elengedhetetlen, hogy mozgásunkat összhangba hozzuk a ritmussal. Agyi működésünknek érzékelnie kell a zene visszatérő, hangsúlyos elemeit, és követnie kell a lüktetést. Azonban a zenei készségek terén nem vagyunk egyformák: vannak, akik könnyedén megütik a ritmust, vagy ügyesen tapsolnak és dobolnak, míg mások számára ez nehezebb feladatot jelent. A korábbi kutatások alapján ennek hátterében a neurális entrainment nevű jelenség áll, amelynek minősége alapvetően befolyásolja, mennyire képes az agyunk szinkronizálódni a zene ritmusához.

Az ELTE PPK kutatói nemrégiben publikálták tanulmányukat a Nature Scientific Reports folyóiratban, amelyben a ritmikus mintákhoz való neurális entrainment hatását elemezték a felnőttek szinkronizációs képességeire. A kutatás során különböző kognitív jellemzők, például a munkamemória és a zenei háttér szerepét is figyelembe vették, hogy mélyebb megértést nyerjenek a szinkronizációs készségek megalapozottságáról.

A kutatás során EEG technológiát alkalmaztak a résztvevők agyi aktivitásának nyomon követésére, miközben különböző, rövid és ritmikus zenei mintákat hallgattak, anélkül hogy bármilyen konkrét feladatot kellett volna végrehajtaniuk. A zenei részletek között szerepeltek szabályos hangsúlyú, nem szinkópált ritmusok, valamint hiányos, szinkópált ritmusok is. Ezt követően a résztvevőknek metronóm ütemére kellett kopogniuk az ujjaikkal, hogy felmérjék ritmikai készségeiket. A kutatók ezen kívül a résztvevők rövid távú memóriáját is elemezték, és figyelembe vették, hogy ki rendelkezik zenei háttérrel.

Ellenben azok, akiknek erősebb volt a munkamemóriájuk, a kopogás során pontosabb és egyenletesebb ütemet tudtak tartani. Érdekes módon a zenei háttér nem bizonyult kulcsfontosságú tényezőnek, ami arra enged következtetni, hogy a zenetanulás nem feltétlenül javítja a ritmikus szinkronizációs képességeket. Ennek fényében előfordulhat, hogy valaki zenész létére is gyenge ritmikus érzékkel rendelkezik.

Mindez arra utal, hogy szinkronban lenni a zenével összetett folyamat eredménye, nem pusztán az agy ritmushoz való automatikus igazodása. Az erőteljes lüktetéshez való túlzott igazodás akár csökkentheti is mozgásaink időzítésének rugalmasságát. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy a jó emlékezeti működés fontosabb szerepet játszik a ritmushoz való sikeres alkalmazkodásban, mint korábban gondolták.