A testképzavarok öröklődése generációk között egy összetett és sokrétű folyamat, amely mélyen gyökerezik a társadalmi normákban, a családi dinamikákban és a személyes tapasztalatokban. Amikor egy szülő küzd a saját testképével, ez nemcsak az ő saját érzés
A testképzavar nem a tükör előtt kezdődik, hanem egy elejtett sóhajjal, egy gyerekként hallott mondattal, egy mélyen rögzült anyai mintával. Miközben az Instagram tökéletes testeiről tanulunk szégyent, gyakran észre sem vesszük, hogy a legmaradandóbb üzenetek otthonról jönnek. Egy nő, aki csendben diétázik, egy anya, aki lemondóan néz végig magán - ezek formálják a lányok viszonyát önmagukhoz. A test nemcsak külső látvány, hanem öröklött narratíva is. Lehet-e egyáltalán saját a testünk, ha mindig mások tekintetében mérjük? És hogyan szabadulhatunk ki ebből a láthatatlan, női örökségből?
A testképzavar nem azzal indul, hogy egy fiatal lány az Instagram sztárokhoz méricskéli magát, és nem is azzal, hogy egy bikinis fotót nem mer megosztani. A probléma gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak vissza. Akkor kezdődik, amikor egy kislány tanúja lesz, ahogy az édesanyja a tükör előtt állva sóhajt egyet: "Utálom ezt a combot." Amikor hallja, hogy "nem szabad ennem, mert holnapra bele kell férnem abba a ruhába." Amikor megtanulja, hogy a női test olyan dolog, amelyet állandóan mérni, formálni és irányítani kell. Soha nem elég jó, de mindig ott van a gondolat: "Másoknak biztosan szebb."
Emese harmincéves, egy kisfiú anyukája. A saját testképéről nem naplókban, hanem szokásokban őrzi a gyerekkori mintákat. "Anyukám gyönyörű nő volt, de soha nem tudta ezt elhinni. Télen is harisnyában aludt, és mindig volt valami diéta, valami tiltás. Megtanultam, hogy egy nő soha nincs kész. Mindig van rajta javítanivaló."
Emese sokáig nem kapcsolta össze a saját szégyenét ezekkel a mondatokkal. Csak amikor már ötödször is megvette ugyanazt a szűk farmert másfél mérettel kisebben, mert "abba majd bele kell fogyni", kezdett gyanakodni. "Aztán egyszer rajtakaptam magam, hogy a tükröt nézve pont azt mondom ki: én ezt nem mutathatom meg. Pedig senki nem kérdezte. Csak a fejemben volt ott anyu hangja."
A "mandula anyák" - ahogyan sokan hívják azokat az anyákat, akik az Instagram világában egy látszólag tökéletes, egészségtudatos életet mutatnak be - gyakran akaratlanul is irreális elvárásokat támasztanak más nők és lányok felé. A #cleanbody, #anyatest, #fitmom hashtagek mögött sokszor professzionális fotók, szponzorált tartalmak és a valóságtól távoli testképek rejtőznek. Ezek a képek nemcsak a szépségideálokat formálják, hanem a társadalmi elvárásokra is hatással vannak, így sok nőben és lányban feszültséget és önértékelési problémákat okozhatnak.
A lányok a képek mögött rejlő üzenetekből nem csupán azt tanulják meg, hogy hogyan "kellene" kinézniük, hanem azt is, hogyan viszonyuljanak önmagukhoz: a perfekcionizmus jegyében soha nem elég jók, mindig van hová fejlődniük. Terényi Andrea coach szerint a reklámipar és a közösségi média titkos üzenetei egyfajta belső kritikát táplálnak, hasonlót ahhoz, amit egy családi körben hallhatnak: "Tökéletes test nélkül nem vagy érdemes a szeretetre." E nyomás sok esetben összeadódik az otthoni elvárásokkal, így egy fiatal lány már fiatalon arra a téves következtetésre juthat, hogy ő nem csupán egy test, hanem egy folyamatosan fejlesztés alatt álló projekt, amit állandóan kontrollálnia, optimalizálnia és sokszor takargatnia kell.
A szakértő hangsúlyozza, hogy a testképzavarok átvitele nem tudatos folyamat. "Nem arról van szó, hogy egy anya szándékosan árt a gyermekének. Éppen ellenkezőleg: szeretetteljes szándékai vannak, és ha nem tudja elérni a kívánt eredményt, magát okolja. Azonban a gyermek nem csupán a szavakból tanul, hanem a környezetében megfigyelt viselkedésekből is. Amikor azt tapasztalja, hogy az anya sóhajtozva öltözik, vagy hallja, hogy folyamatosan azt mondja: 'le kell dolgozni a vacsorát', akkor azt a tanulságot vonja le, hogy a test egy olyan dolog, amit állandóan irányítani kell."
A kutatási eredmények egyértelműen rávilágítanak egy fontos összefüggésre: egy 2019-es felmérés során, amelyet a Notre Dame Egyetem pszichológiai kara végzett, kiderült, hogy azok a lányok, akiknek az édesanyja gyakran bírálta saját testét, kétszer akkora eséllyel fejlődtek ki negatív testképérzettel a kiskamasz éveikre. Ez a felfedezés hangsúlyozza a családi környezet és a testkép közötti kapcsolatot, és arra figyelmeztet, hogy a szülői példamutatás milyen mély hatással lehet a fiatalok önértékelésére.
A testkép nem egy magányos küzdelem, hanem egy közösségi élmény, amely gyakran a női családi hagyományok keretein belül formálódik. Terényi Andrea rávilágít arra, hogy az "én testem" érzete akkor válhat igazán szabadon, ha tudatosítjuk a tükör előtt hallható hangokat, amelyek sokszor nem is a sajátunk. „Ha tisztában vagyok vele, hogy nem én vagyok az, aki nap mint nap a saját magam ellen irányítja a tekintetét, hanem ezt a belső kritikát tanultam, akkor megnyílik előttem a lehetőség, hogy átírom a történetemet. Nem szükséges, hogy a tükörrel kiabáljak, de választhatok egy másik narratívát, ami tükrözi a valóságomat.”
Ez a narratívaváltás gyakran egybeesik azzal, amikor az anya saját belső világának felfedezése kezdődik. "Az unokák érkezésekor sok nő visszapillant a múltjára, és rájön: talán a folyamatos önkritika több kárt okozott, mint amennyi jót hozott. Ez a felismerés liberáló hatással bírhat mindenki számára."
A 2022-es HBSC (Iskoláskorú Gyermekek Egészségmagatartása) nemzetközi kutatás magyarországi eredményei szerint a 15 éves lányok közel 48%-a úgy érzi, hogy túlsúlyos, függetlenül attól, hogy testtömegindexük ezt igazolja-e. Ez a jelentés arra figyelmeztet, hogy a testkép miatti aggodalmak már a serdülőkorban jelentős mértékben jelen vannak. Ezek kialakulásában kulcsszerepet játszanak a kortárs közösségek, a közösségi média hatásai, valamint a családi minták, amelyek mind hozzájárulnak a fiatalok önértékelésének alakulásához.
