A Toba szupervulkán kitörése egy olyan esemény volt, amely mély hatással volt a Föld ökoszisztémáira és az emberi életre. Ennek a monumentális vulkáni aktivitásnak a túléléséhez különleges alkalmazkodásra és stratégiákra volt szükség. A régészek és tudóso

74 ezer évvel ezelőtt bolygónk történetének egyik legmeghatározóbb eseménye zajlott le: a legutolsó szupervulkáni kitörés. Ez a hatalmas természeti jelenség nem csupán a környezetet formálta át, hanem a modern ember számára is komoly kihívásokkal állt elő, amelyek újraértelmezték a túlélés és alkalmazkodás kérdéseit.

Hosszú ideig élte a köztudatban azt a nézetet, miszerint a fajunk népességében tapasztalható palacknyak-hatás, vagyis a népesség drámai csökkenése, a Toba szupervulkán kitörésének következménye lehetett. Azonban ma már tudjuk, hogy ez a feltételezés nem állja meg a helyét. Ennek ellenére a kitörés nem volt egy könnyed vasárnapi séta a parkban. A The Conversation oldalain Jayde N. Hirniak, egy vulkáni hatásokat kutató régész, megosztotta a kitörés túlélőivel végzett kutatásának eredményeit, amelyek új fényben tüntetik fel ezt a kataklizmatikus eseményt.

A Toba vulkán (Szumátra) kitörése egy óriási, 30 x 100 kilométeres sebet ejtett a földfelszínen, amely ma egy tavat és benne egy nagy szigetet rejt. Ennek a hatalmas eseménynek a mértéke nem meglepő, hiszen körülbelül 2800 köbkilométernyi kőzet lökődött fel a mélyből, nagy része a légkörbe jutott, vulkáni hamu formájában.

A hasonló nagyságú kitörések hosszú időre, akár évekre is jelentősen visszafoghatják a földfelszínt elérő napsugárzás erejét. Akik a kitörés helyéhez közel éltek volna akkoriban, azok bizonyosan meghaltak volna.

A Toba-katasztrófa elmélete szerint a vulkánkitörés következtében kialakult hatalmas lehűlés hatásait mindössze tízezer ember élte túl, a genetikai nyomok alapján. Azok a csoportok, akik Afrikát elhagyva érkeztek a térségbe, körülbelül 100 ezer évvel ezelőtt érkezhettek, ám nem sokkal utánuk következett be a vulkáni esemény. Az elmélet szerint ennek a katasztrófának közvetlen következményei voltak, és akár betegségek révén is komoly pusztítást okozott őseink között.

Azonban a szakemberek között heves viták zajlanak arról, hogy a bizonyított népességcsökkenés valóban a Toba kitörésének következménye-e. A folyamatosan gyarapodó adatok révén egyre tisztábban látjuk, milyen környezeti tényezők támogatták vagy éppen akadályozták az ember korabeli létezését. A legfontosabb közvetlen bizonyítékok magából a kitörésből erednek.

A robbanás során a légkörbe került elképesztő mennyiségű vulkáni kőzet mikroszkopikus "üvegszilánkok", azaz vulkáni hamu formájában hatalmas távolságokra jutott el. Ezek legapróbb darabjai árulják el csak igazán, mekkora hatása is volt a kitörésnek.

A mikroszkopikus méretű szilánkok valódi "tűk a szénakazalban", amelyeket csupán rendkívüli türelemmel és fáradságos kutatómunkával lehet fellelni. Egyetlen helyszínen végzett vizsgálat akár hónapokig is elhúzódhat, mire végre néhány apró szemcsére rábukkanak.

Ezek kémiai összetételét azután precízen meg kell mérni, ugyanis így lehet csak megbizonyosodni arról, hogy mely kitörésből származhatnak. Minden egyes vulkánkitörésben kissé eltérő összetételű kőzetanyag kerül a felszínre, így a kémiai jeleket afféle kőzettani ujjlenyomatként használva azonosíthatók a kitörések.

Hirniak a régészeti lelőhelyek talajrétegeiben kutatja e mikroszkopikus szemcséket. Ha sikerül megtalálnia azt a réteget, amelyben a Toba kitörés képviselteti magát, azt kell feltárni, hogy milyen volt a lelőhelyen az élet e réteg előtt és után.

Ebből derül ki, hogy okozott-e nehézségeket a kitörés. Ilyenkor előfordul, hogy másféle eszközöket használnak az emberek, vagy épp más élelemre térnek át. Ezek mellett persze a környezet változásait is dokumentálni kell, például az aktuális növényzet vagy állatvilág összetételét.

A Toba óriási vulkáni kitörése kapcsán sokan azt feltételeznék, hogy őseink szörnyű megpróbáltatásokon mentek keresztül. Azonban a régészeti bizonyítékok a legtöbb helyszínen más történetet mesélnek el. Dél-Afrikában például nem csupán túlélték ezt a kataklizmát, hanem a helyi közösségek virágzásnak indultak. A Pinnacle Point 5-6 lelőhely felfedi, hogy az emberek aktivitása jelentősen megnövekedett, és különféle technológiai újítások révén egyre ügyesebbé váltak. Ez a jelenség pedig az emberi alkalmazkodóképesség lenyűgöző erejét bizonyítja.

Valószínű, hogy a Toba vulkánkitörése után a klíma szárazabbra fordult, ami arra ösztönözte az itt élő közösségeket, hogy az eddigi halászat helyett íjat és nyilat kezdjenek használni, így a vadászat vált a fő élelemszerző tevékenységükké. A dél-afrikai lelőhely csak az egyik a sok közül, ahol a kitörést követően hasonló innovatív megoldásokat fedeztek fel, például Ázsia különböző részein is. Ez arra utal, hogy a Toba kitörése nem lehetett az egyedüli tényező, amely a népességben tapasztalható palacknyak-hatást előidézte.