FEOL - Házasság első látásra: Renáta teljesen kiakadt, amikor megtudta, hogy Geri egy chippendale táncos volt!
Nagy Renátának mélyről kell újra felemelkednie.
Forrás: Nagy Renáta közösségi média platformja / Instagram
A Házasság első látásra szereplőinek titkai most napvilágra kerülnek, és köztük van az egyik legvitatottabb pár is. A pusztaszabolcsi nő már korábban megosztotta, hogy hiába vágyik a szeretetre, korábbi kapcsolata során egy mélyen traumatizáló élménnyel kellett szembenéznie – bántalmazás áldozata lett. Ez az esemény mély nyomot hagyott benne, ami miatt nehezen nyitott újdonsült férje, Geri felé. Azonban most kiderült, hogy ez csupán az egyik tényező, ami hozzájárult a távolodásukhoz. A másik ok pedig legalább ennyire sokkoló!
A napokban ugyanis nem akármilyen hír látott napvilágot a csontkovács Geriről. Ahogy az Origo is megírta a Redditenre hivatkozva, hogy a férfiról kiderült, hogy pár éve revütáncos volt a Hot Men Dance-ben. Akkoriban még Gerard néven futott és megélhetési, vetkőzős fiú volt a 40 éves nők örömére.
Renáta a FEOLnak így fogalmazott: „Teljesen sokkolt a hír, nem tudtam hová tenni.” Elmondta, hogy Geri az esküvőjük másnapján osztotta meg vele a titkot, ami mélyen megrázta őt. Most megalázottnak érzi magát, hiszen nem ezt a fordulatot várta az élete ezen fontos pillanatában.
- Én gyerekként nem arról álmodtam, hogy egy vetkőzős fiú lesz a férjem. Rettentően kiábrándító volt ez az egész. Ez olyan, mintha mellé egy sztriptíz táncos lányt raktak volna. Nekem mindig is fontos volt a párválasztásnál, hogy feltudjak nézni a pasira, de ebben az esetben nem hogy felnézni nem tudtam rá, hanem még szégyelltem is magam, hogy ilyen emberhez mentem feleségül - tette hozzá a pusztaszabolcsi könyvelő, aki elmondta, eddig azért nem nyilatkozott a témában, mert nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni Gerit, de miután a hír napvilágot látott, úgy érezte meg kell szólnia, mert tartozik ennyivel a nézőknek, hogy magyarázatot adjon különös viselkedésére a műsorban.
Mint tudvalevő, a TV2 népszerű párkereső reality-jének első epizódjait követően nem kicsi gyűlölet zúdult a műsorra. Ez talán magyarázatot ad arra, hogy a résztvevő alig két adást tudott végignézni, hiszen ő egy egészen más karakter, mint amit a képernyőn láthatunk. A múltbéli traumák és a már említett nehézségek súlyosan megviselték, és most azon dolgozik, hogy újra talpra álljon. Ezt a következő epizódokban már tapasztalhatják a nézők is, ahogy ő maga is utalt rá. Amikor arról kérdeztük, hogy miként alakul a kapcsolata Gerivel a jövőben, nem kívánt részletekbe bocsátkozni. Csak annyit mondott, hogy a következő részek mindent tisztázni fognak.