Emberi maradványokat is felfedeztek a tervezett honvéd kollégium helyszínén.


A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum izgalmas felfedezéseket osztott meg a közösségi médiában: a leendő honvéd kollégium területén kora rézkori település nyomaira bukkantak, valamint emberi maradványokat, továbbá római és Árpád-kori gödröket is feltártak. Ezek a leletek gazdagítják a helyi régészeti örökséget, és rámutatnak a terület hosszú történetére.

A 2024. januárjától kezdődően végzett régészeti megfigyelések, a február végén megkezdett folyamatos bontómunka, valamint a tavasszal részben elvégzett átfogó megelőző feltárás révén több mint 4800 négyzetméternyi területen egy kora rézkori település nyomait fedeztük fel. Eddig 60 kisebb-nagyobb gödör, 32 árok, 2 kemence a hozzá tartozó munka gödörrel, és 3 cölöphely került napvilágra. Emellett a temetőjének sírjaiból 4 gödörhulla és 2 zsugorított testhelyzetben eltemetett sír is előkerült. Továbbá, sikerült feltárnunk egy római kori (szarmata) gödröt, 2 Árpád-kori gödröt, valamint 3 árkot is.

A bejegyzésben a régészek többek közöttarra is kitérnek, milyen körülmények között végzik gyakran a munkájukat. Dolgoznak például fagyban, kánikulában, ónos esőben és szélben is, és van, hogy humuszban ásnak, máskor pedig szinte vésniük kell a leletek körüli földet.

A régészeti ásatások során leggyakrabban előkerülő leletek között találhatók edények töredékei, emberi csontmaradványok egykori sírokból, valamint a korabeli állatvilág nyomai, például különféle állatok csontjai. Emellett kagylók, csigák meszes vázai, halcsontok, és különféle kőeszközök, csiszolt kőpengék, valamint kisebb használati tárgyak is felfedezhetők.

Honvéd kollégium

Az ásatás célja a Hódmezővásárhelyi Honvéd Középiskola és Kollégium jövőbeli építkezésének előkészítése. A Honvédelmi Minisztérium korábban bejelentette, hogy amennyiben az időjárási viszonyok és egyéb tényezők kedvezően alakulnak, az intézmény, amely körülbelül 230 diák oktatására lesz képes, várhatóan 2026 első felére készül el. A tervek szerint a 2026/27-es tanévben már megkezdődhet a tanítás is.

Related posts