Elszakadt a fonál Varsóban: Magyarországot bíróság elé állíthatják.


Lengyelország arra készül, hogy az Európai Unió Bíróságához forduljon, miután Magyarország menedékjogot biztosított Marcin Romanowski ellenzéki politikus számára.

Ezt a hírt a lengyel külügyminiszter-helyettes osztotta meg egy interjú során, ahogy arról a 444 is beszámolt.

Andrzej Szejna véleménye szerint Magyarország a menedékjog kérdésében nyilvánvalóan megszegte az őszinte együttműködés elvét, amelyet az Európai Uniót szabályozó szerződésben rögzítenek. Ez az elv előírja, hogy a tagállamoknak kölcsönös tisztelet mellett kell biztosítaniuk az európai jogok betartását.

Ezért - tette hozzá - Magyarországot a Bíróság elé citálják. Először azonban az Európai Bizottsághoz kell fordulniuk, amely véleményt fogalmaz meg az ügyről, csak ezt követően léphetnek a bírósági útra.

A Jog és Igazságosság volt miniszterhelyettesét, Marcin Romanowskit több tízmilliárd forintnyi közpénz ellopása mellett azzal vádolták meg, hogy részt vett egy szervezett bűnözői csoportban, a bűnözést jövedelemforrásként használta és visszaélt hatalmával. A politikus tagadja a vádakat, és Magyarországon kért menedékjogot. Ezt meg is kapta a magyar hatóságoktól azon a jogcímen, hogy Lengyelországban nem kapna tisztességes eljárást.

Related posts