Békéscsabán is bemutatkozott az Üvegfal című előadás, amely a bűnmegelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet.


A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Bűnmegelőzési Osztálya 2023. október 13-án izgalmas szakmai rendezvényt tartott Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központban. A rendezvény a figyelemfelkeltő "Élet-Út-On" projekt keretein belül zajlott, és a résztvevők számára bemutatásra került az Üvegfal című színmű is, amely a program szerves részét képezte.

A Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa által támogatott kezdeményezés célja, hogy a drogprevenció, a kiberbiztonság, a vagyonvédelem, valamint a családon belüli bántalmazás kérdéseire irányítsa a figyelmet, és lehetőséget biztosítson szakemberek és érintettek számára a találkozásra, tapasztalatcserére és az együttműködésre.

A rendezvényen a jelzőrendszert alkotó intézmények és szervezetek vezetői és képviselői gyűltek össze. A szakmai program keretében a résztvevők megismerkedtek az "Üvegfal" című előadással, amely rendkívül érzékenyen mutatta be a párkapcsolati erőszakot, valamint a családon belüli, a gyermekek egészséges fejlődését veszélyeztető helyzetek lelki hátterét és következményeit. Az előadás célja az volt, hogy elősegítse a téma mélyebb megértését, és támogassa a hatékony együttműködést a megelőzés és az áldozatok segítése érdekében.

Telekné Furák Mónika, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője, rendőr alezredes kiemelte, hogy a mindennapok egyhangúsága, feladatorientáltsága mellett kell valami, ami felrázza az életet, ami új utat, új lehetőséget mutat.

Az előadás utáni diskurzus nem csupán a különböző szervezetek közötti együttműködést erősíti, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy a résztvevők személyesen is megismerjék egymást. Telekné Furák Mónika kiemelte, hogy ez a kapcsolatépítés hozzájárul a jelzőrendszer hatékonyabb működéséhez.

Az Üvegfal Dobray Sarolta nagysikerű regényéből jött létre Gryllus Dorka és Simon Kornél tolmácsolásában. A körítés nem tette túl színpadiassá a darabot. Inkább egyfajta ridegség érződött a díszlet nélküli ám zenei elemekkel megfestett színpadi képen.

Az Üvegfal Léna és Péter házasságának történetét meséli el, mind a feleség, mind a férj perspektívájából. A narratíva fokozatosan tárja fel a kapcsolat rejtett rétegeit, és fokozatosan világossá válik, hogy valójában egy érzelmi bántalmazás árnyékában élnek. Ahogy a történet előrehalad, úgy derül fény a hétköznapokban megbúvó feszültségekre és a látszólagos harmónia mögött húzódó sötét valóságra.

- Mi indítja Pétert a cselekvésre? Miért hagyja el Léna? Mi ez a szédítő, eszméletvesztésig fokozódó tánc? A szeretet vagy a szerelem motiválja őket? Vagy éppen ezek ellentéte húzza őket a mélybe? Miért vonzódunk olyan emberekhez, akiket gyakran szinte teljesen tudatlanul választunk? - teszi fel a kérdést a színmű bemutatása.

- Cél volt, hogy az előadás ne váljon nevetségessé és a nézők átéljék, átérezzék azt, amit játszunk. Itt az erőszak a nézők fejében történik. Nagyon szeretem ezt a színházi formát, ahol nincs minden megmutatva, hiszen jelzések alapján is tud a néző következtetni. A fantáziájával is eljut oda, hogy valósággá válik számára ez a történet - mondta Gryllus Dorka.

Simon Kornél kezdetben nem szándékozott színészként részt venni a produkcióban. Dorka, azonban, egy különös kéréssel állt elő: arra ösztönözte Kornélt, hogy írjon zenét az előadáshoz. Ez a lehetőség forradalmi lépés volt Kornél számára, hiszen eddig csupán a saját négy fala között, hobbiként alkotott, így most először léphetett a reflektorfénybe zenészként.

Mély lelkesedés töltött el, amikor megtudtam, hogy én komponálhatom a darab zenéjét. A próbák során aktívan részt vettem, hangszerekkel a kezemben. Az egész úgy indult, hogy Dorka és a rendező, Soós Attila, megkértek, olvassam fel az utolsó két levelet. Ebből a kiindulópontból formálódott meg a színházi előadás, amelyben hosszú időn át zenészként támogatom a női főszereplőt, végül pedig az általam megformált karakter veszi át az irányítást a történetben.

Az "Élet-Út-On" projekt keretében a rendőrség továbbra is elkötelezetten folytatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek célja a közösségi biztonság növelése, a bűnmegelőzés hatékonyságának fokozása, valamint a társadalmi érzékenyítés elősegítése.

Related posts