Azonnali sikernek bizonyult, így az HBO máris bejelentette a Dűne: Prófécia második évadának rendelését.


A Denis Villeneuve által életre keltett Dűne-univerzumban játszódó sorozat első epizódját már 17 millió néző élvezte.

Hivatalosan is érkezik majd a Dűne: Prófécia sorozat második évada - jelentette be a hírt Alison Schapker showrunner és executive producer egy virtuális sajtótájékoztató keretein belül, írja a Hollywood Reporter. A nagy bejelentést pont az első évad záróepizódja, december 22-ei megjelenése előtt tették.

A sorozat világszerte hatalmas népszerűségnek örvend, hiszen az HBO saját statisztikái szerint az első epizódot globálisan körülbelül 15 millióan követték figyelemmel, miután november 17-én debütált a Maxon. Sarah Aubrey, a Max eredeti tartalmaiért felelős vezetője hangsúlyozta, hogy a sorozat sikere Schapker látókörének és irányításának köszönhető, aki továbbra is irányítja a történetet, amely az igazság és a hatalom bonyolult viszonyát tárja fel. Schapker maga is lelkesedik az új évad iránt, melynek középpontjában a női testvériség túlélésének és fennmaradásának kérdése áll. A sorozat a Dűne-filmeket is készítő Legendary Pictures közreműködésével valósul meg.

A Dűne: PróféciaDenis Villeneuve Dűne-filmjeinek története előtt 10 000 évvel játszódik, és a Bene Gesserit Rend vezetőjét, az Emily Watson által alakított Valya Harkonnent, valamint az Olivia Williams által megformált Tula Harkonnent követi nyomon. Mindketten az emberiséget fenyegető erők, és a gonosz Harkonnen-ház ősei ellen harcolnak.

Related posts